Megosztás:

Az igazán elhivatottak egyre gyakorlatibb felsőoktatási képzésen áshatják bele magukat a témába, emellett a karrierlehetőségek is nagyon szerteágazók a szakmában.

A Microsoft Minecraft: Education Edition-höz immár egy új, béta verziójú Code Builder eszköz is elérhető – ennek segítségével a tanárok játékos formában vezethetik be a gyerekeket a kódolás világába, az igazán tehetséges fiatalok pedig önállóan is elsajátíthatnak alapvető programozási ismereteket.. A Code Builder a játékban egy robotként jelenik meg, aminek a gyerekek olyan kódolást tanító platformokon keresztül adhatnak különböző parancsokat, mint a Tynker, a Scratch, vagy a MakeCode – ezeket a parancsokat pedig a robot végre is hajtja.

A Minecraft: Education Edition tavaly három hónapig ingyen elérhető volt a pedagógusok számára – a programban különböző tematikák köré épülő mintaórákat találhattak a tanárok, ezeken keresztül pedig akár a várostervezés, vagy a környezettudatosság témájáig is eljuthattak a diákjaikkal, vagyis a program sokaknak ismerős lehet.

Kép forrása: Microsoft

A Minecraft iskolai felhasználása mellett szerencsére egyre több olyan program létezik, ami azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél fiatalabb korban bevezesse a gyerekeket a programozás világába – nem egy ezek közül kifejezetten a lányokat célozza, hogy az ő érdeklődésüket is felkeltsék a téma iránt és így hosszú távon ők is megtalálják a helyüket a technológiai iparban.

A korai érdeklődést felkeltő és megalapozó játékos módszerek mellett fel kell ismerni, hogy az alap érdeklődést fel tudja ugyan egy-egy ilyen játék kelteni, de ha valaki profi szintre akarja fejleszteni képességeit jó, ha segítséget kér tudásának fejlesztéséhez és folyamatos megújításához. Az IThon.info képzések oldalán a legkülönbözőbb tanfolyamok bemutatásával, igyekszik közelebb hozni és összehasonlíthatóvá tenni a lehetőségeket, emellett folyamatosan bővül az oldalon a munkáltatók részletes bemutatójának listája!


Ti milyen hasonló alkalmazásokat ismertek, amely segít az IT alapismeretejet játékosan megismertetni? Mit lenne jó még bemutatnunk?


Megosztás: