Megosztás:

A nagy gyártók zászlóshajóinak harca minden évben lázba hozza a téma iránt érdeklődőket, ebbe a mezőnybe csatlakozik az Essential, amely mind teljesítményben, mind árazásban a legmagasabb polcra helyezi a készülékét, amely a futurisztikus dizájn mellett cseppet sem elhanyagolható belső értékekkel is bír majd. A telefonon az Android 7.1 verziója fut majd, dupla SIM-es lesz, amit pedig mindenképpen illik még megemlíteni, az a csúcsteljesítményt biztosító Snapdragon 835 lapka.

Az alapvetően moduláris készülék paramétereinek részletes felsorolása helyett az egyik szembetűnő furcsaságra hívnánk fel a figyelmet, ami nem más, mint az előlapi kamera elhelyezkedése, ami szó szerint belóg a kijelzőbe: az értesítési sáv kellős közepén kapott helyet a gyártótól. Érdekes lesz azt látni, hogy a teljes képernyőt használó alkalmazások hogyan alkalmazkodnak majd ehhez az új megoldáshoz, ezáltal pedig az is jó kérdés, hogy az Android megszokott keretei között dolgozó fejlesztők mihez kezdenek az új helyzettel.

Ha furcsa megoldásokról beszélünk, akkor az előlapi kamerával új helyzetet teremtő, de a téglalap formájú felépítést azért megtartó Essential mellett érdemes egy pillantást vetni egy olyan készülékre is, melynek ötlete magyar tervezők fejéből pattant ki, és már úton is van a megvalósítás felé. A Prometheus teljes mértékben szakít ugyanis a téglalap alakú kijelzővel, és egy egészen furcsa formával lép a piacra, a tervek szerint az egészen közeli jövőben.

A forma mellett a hátlapi kamera két objektívjét körülvevő 8 LED is látványos megoldás, ezen kívül egy sor csúcskategóriára jellemző paramétere lesz a készüléknek: az Essential-höz hasonlóan Snapdragon 835-ös lapka, de azt kétszeresen túlszárnyaló, 8 GB RAM és 256 GB tárhely áll majd a tulajdonosok rendelkezésére, amelynek bővíthetőségéről egyelőre nincs információ (az Essential 128 GB-ja biztosan nem az).

A magyar csapat többek között a tőkebevonással foglalatoskodik, a készülék pedig hamarosan előrendelhető lesz: az első 1000 vásárló féláron, 400 dollárért (kb 110 ezer forint) szerezheti meg a jelenleg legextrémebb formájú okostelefont.


Megosztás: