Megosztás:

Ha ismerőseid meghallják, hogy programozó vagy, biztosan sokak fejében megfordul, hogy milyen szerencsés is vagy, hiszen tonnaszámra kapod a jobbnál jobb lehetőségeket. Velük ellentétben azonban Te már biztosan tudod, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik, és könnyű beleesni a csapdákba. Hogyan tudod kivédeni, hogy ne kerüljön – akár csak rövid időre is – vakvágányra pályafutásod? Ezekre nem árt figyelned!

1. Az elvárások között több, egymástól eltérő programozási nyelv felsorolása

“Olyan kollégát keresünk, aki birtokában van C/C++, Java és C# tudásnak is”. Ez alapvetően két dolgot jelenthet: vagy sok különböző saját terméke van a cégnek, és nagyítóval kell keresni a  strukturáltságot illetve modularitást, vagy – ami hasonlóan szép – épp most írnak át egy terméket egyik programnyelvről a másikra. Az első esetben jó eséllyel mikromanagement folyik, a másodiknál pedig ne reménykedj, hogy túl sok kreativitásban lesz részed.

2. A startupok kétes világa

Természetesen mindent megígérnek, világmegváltó az ötletük, van elegendő pénzbeli forrás, csak hát a fejlesztőhiány miatt még egy deka kódot nem sikerült összerakniuk. De majd jössz Te, és velük együtt világot váltotok. Esetleg  emellé társul az, hogy az alapító egy olyan valaki, akinek köze nincs a technológiai oldalhoz. Nem kell magyarázni, miért érdemes rögtön megkeresned a legközelebbi kijáratot.

3. Olyan interjúztatóval találkozol, aki egyáltalán nincs képben

Nem, nem a sokak által szidott fejvadász / HR-es lányokra gondolunk. Ha a cégnél ül egy olyan valaki szemben Veled, akinek fogalma nincs arról, milyen feladatra, milyen tapasztalattal, milyen feltételekkel keresnek új kollégát, nem sok jót vetít előre.

4. Sok az alvállalkozó, magas a fluktuáció?

Bár ez kívülről sokszor nem látszik, némi utánajárással kideríthető. Ez többnyire az olyan cégekre jellemző, ahol a “túlélőket” annak rendje és módja szerint a végtelenségig terhelik, a cég teljesen szervezetlen, ami már a kiválasztási folyamatban is tetten érhető.

5. Az információ valódi forrása: a leendő vezető, a céges kultúra, a bánásmód

Ebédidőben is mindenki a gép előtt kuksol? Nem szól senki senkihez? Vagy épp ellenkezőleg, feltűnően senki nem csinál semmit, és inkább tűnik úgy, hogy épp egy grillparty-ba csöppentél? Lekezelően bánnak Veled az interjún? A leendő vezetődet valójában nem érdekled? Persze céljaidtól, habitusodtól függően még bármilyek lehet nyerő, de legyél tisztában, milyen körülményeket keresel, és vond le a következtetéseket abból, amit látsz.

6. Túl szép, hogy igaz legyen

Igen, erről sem szabad megfeledkezni. Ha minden tökéletesnek tűnik, messze nem jelenti azt, hogy a valóság is ez. Soha, semmi nem tökéletes. Általában van legalább egy olyan, nem elhanyagolható pont, ami mégsem az. Persze ez csak akkor derül ki, amikor pár hónapot már a cégre áldoztál az életedből. És nagyon nem mindegy, mi is ez a tényező…

Nyilván még nagyon sok más figyelmeztető jelet fel lehetne sorolni, amelyekről csak később derül ki, hogy valójában figyelni kellett volna rájuk.

Hasznosnak találtad ez a cikket? Amennyiben szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, kövess minket a Facebook oldalunkon is


Megosztás: