Megosztás:

Egyáltalán, ki számít tehetségnek az IT szektorban?

Sokan sokféleképp definiálták már, hogy mit is jelent, ha valaki tehetséges (mi is írtunk erről itt), de ahogy ahány ház, annyi szokás: minden vállalat kicsit mást ért kiemelkedő kolléga alatt. Ha pedig IT-ról beszélünk, akkor sem kerülünk közelebb a megoldáshoz. Az a tehetség, aki hiba nélküli kódot ír, de közben fülhallgatóval a fején ül egész nap? Vagy az, aki nemcsak hibátlan kódot ír, de embereket is tud irányítani? Esetleg az, aki bár nem tudja a világ legminőségibb kódját “előállítani”, de bármikor gond nélkül ki lehet állítani az ügyfél elé? Netán az, aki a projektmenedzserrel jár sörözni?

Te hogyan definiálnád, ki számít tehetségnek az informatikában? Más számít tehetségesnek az üzemeltetésben és más a programozásban?

Az, hogy hol mi számít kiemelkedőnek, függhet a cég jelenlegi stratégiájától és jövőbeli céljaitól, de akár a vállalat méretétől is. És persze vannak azon kevesek, akiket mindegy, hogy hova dobunk le, legyen az egy 10000 fős multi, vagy egy 10 fős startup, ugyanolyan kimagasló eredményeket fognak tudni felmutatni. Valójában ők az igazi tehetségek?

Nem csoda, hogy az unalomig ismételt IT szektorbeli munkaerőhiányban a figyelem és az erőforrások egy jó része is a tehetségként beazonosított munkavállalók fele irányul. Szintén érdekes kérdés lehet, hogy ki azonosította őket: a HR, a saját területe, esetleg nem kevés pénzért külső tanácsadó cég? Vagy egyszerűen a teljesítménye, hozzáállása alapján mindenki annak látta? Mindenesetre, ha már van egy színes Excel tábla ezekről a kollégákról, cégenként igen eltérő, ki milyen tartalommal tölti azt meg. A legtöbb vállalat nem elégszik meg pusztán a magas szintű szakmaisággal, ha “talentekről” van szó, önmagában az, hogy valaki nagyon jó programozó, még nem biztos, hogy a magasba emeli őt. Általában emellé még kelleni szokott valami plusz. Ezt hívhatjuk motivációnak, alázatnak, proaktivitásnak, lelkesedésnek, szorgalomnak.

Az informatikai pályára vajon születni kell, vagy ha rendelkezik a fenti tulajdonságokkal, bárki azzá válhat? Mi a véleményed?

A vállalatok rég felismerték, hogy a tehetségeket akkor lehet leginkább megtartani, ha kiemelt figyelmet kapnak. Az akár több éves tehetségprogramok nem csak az amúgy is elvárások feletti teljesítményt nyújtók további fejlesztésére irányulnak, de egyben karrierlehetőséget is magukban hordoznak: a projektmenedzsereket, csapatvezetőket, magasabb szintű területi vezetőket sokszor közülük nevezik ki. Viszont az is előfordul, hogy hiába van tehetség pool-ja a vállalatnak, “üresedés” esetén mégsem közülük választanak, megkérdőjelezve a tehetséggondozás szerepét és sikerét. Az eredeti cél pedig pont a visszájára fordul: a megtartás helyett az elégedetlenséget növelik.

Neked milyen pozitív és negatív tapasztalataid vannak a vállalati tehetségprogramokkal kapcsolatosan?

A tehetség felismerése és kezelése az informatikai szektorban sem fekete-fehér, éppen ezért érdemes beszélgetnünk róla. Véleményetek, tapasztalataitok közelebb vihetnek bennünket a válaszokhoz.

Oszd meg velünk ezeket!

Amennyiben szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, kövess minket a Facebook oldalunkon is!


Megosztás: